VI. Fejezet - A Dúr skála - (C-Dúr skála)

2013. október 10. 09:01

A dolgokat nagyon leegyszerűsítve és pusztán a matematika felöl megközelítve, a kromatikus skála az összes többi skála alapjaként tekinthető, mivel magában hordozza azok hangközeit is. Így minden egyéb skála a kromatikus skálából előre meghatározott hangok kihagyásával létrejött hangközökből építkezik. Pl.: A Dúr skála melyben a tiszta és a Dúr hangközök találhatók. Tetszőleges alaphangtól elindulva először két egészhang és egy félhang, majd három egészhang és egy félhang távolságra helyezkednek el a skálahangok. Továbbá a moll skála melyben a tiszta és a moll hangközök találhatók, kivéve a második hangot, mert ez a moll skálában is Dúr szekund. Hangközei tehát: egy egész, egy fél, két egész, egy fél, majd másfél és félhang távolságra helyezkednek el.


Abban az esetben, ha „c" hangról Dúr skálát indítunk, a skála minden hangja törzshang lesz, vagyis módosított hangok így nem kerülnek e hangsorba. Továbbá az ábrából az is világosan kiderül, hogy csak Dúr és tiszta hangközökből áll a hangsor, tehát minden moll hangköz kimarad (ezek az üresen maradt négyzetek). A hangok így kialakult távolságainak figyelembe vételével felállíthatjuk a C-Dúr skála egyszerű matematikai képletét. FIGYELEM! Bár ezt a példát C kezdőhangról hoztuk létre, a Dúr skála hangközei bármely más hangról elkezdve is minden esetben 2 egész, 1 fél, majd 3 egész, 1 fél lesznek. 

Így e skála hangjai minden módosítástól mentesek, ezért a C-Dúr skálát a diatonikus hangsorok alapjaként tekintjük. (Diatonikus hangsornak nevezzük azon skálákat, melyeket vagy a Dúr vagy a moll rendszer szerint építünk föl. Így azok vagy Dúr vagy moll hangnemet alkotnak.) 

Ezt a rendszert a legkönnyebben úgy jegyezhetjük meg, ha megfigyeljük, hogy csak két fokon (lépésben) találhatunk félhang távolságot... a III-IV. és a VII-I. (amelyet nevezhetünk VII-VIII.) hangok között. A többi hang közötti távolság minden esetben egész hang. Figyelembe véve a hangközökről tanultakat könnyedén elhelyezhetjük a C-Dúr skála hangjait a gitár fogólapjára.


Tekintve ezen hangok elhelyezkedését, valamint az emberi kéz adottságait, ujjrendeket hozhatunk létre. Ezek lényege, hogy a legkisebb lépések felhasználásával, kényelmesen elérhető hangokat szedjük ujjrendekbe úgy, hogy a skála minden hangjáról indítsunk egy-egy ujjrendet. Ezeket a kezdőhangjaik – skálában elfoglalt – sorrendje szerint, római számokkal jelöljük. (C-ről indított ujjrend=I. D-ről indított ujjrend=II. E-ről indított ujjrend=III. F-ről indított ujjrend=IV. G-ről indított ujjrend=V. A-ról indított ujjrend=VI. H-ról indított ujjrend=VII.)

A XII. érintőtől kezdődik az egész rendszer elölről a III. és IV. pozíció ujjrendjével, azonban ott már nem szerepelhet üresen megpengetett húr, hiszen egy oktávval feljebb vagyunk. Az ujjrendünk ennek megfelelően majd átrendeződik.


Amennyiben szeretnénk ezen skála-ujjrendeket más-más kezdőhangokról, azaz más-más hangnemekben is könnyedén eljátszani, akkor célszerű az ujjrendeket csak az ujjsorrendek egymásutániságát megmutató rendszerbe is leírnunk, a hangok nevei nélkül. Amennyiben ezt így tanuljuk meg, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy milyen kezdőhangról indítjuk a rendszert. Minden esetben abban a Dúr hangnemben leszünk, ahol a I. skála kezdőhangját kijelöltük. (Ahonnan az egész rendszert kezdtük játszani.)

(A skálák gyakorlásakor váltott pengetést használjunk, és különös gondossággal ügyeljünk a két kéz összhangjára.)

Figyeljünk továbbá arra, hogy a skála - eredendően -  hét hangjához csak öt ujjrendet társítunk, hiszen a VII. és I., valamint a III. és IV. ujjrendek - a hangok félhang -  távolságai miatt nem külön-külön ujjrendben vannak leírva, hanem azonos pozícióba esnek. Ilyenkor vagy a mélyebb hangon kezdjük a skálát, és akkor az alacsonyabb sorszámú ujjrendet játszuk, vagy a magasabb hangon kezdjük a skálát, és akkor a magasabb sorszámú ujjrendet játszuk. Az ujjrendek egymáshoz való távolságát minden esetben a Dúr skála hangjainak egymáshoz viszonyított távolsága - 2 egész, 1 fél, 3 egész, 1 fél - adja.

Nagyon leegyszerűsítve: ha bárhol a gitár nyakán elkezdem a I. skálát játszani, attól a hangtól egész hang távolságra kell kezdenem a II. skálát, a II. skálától szintén egész hangra a III. skálát, a III. skálától félhangra a IV. skálát, a IV. skálától egész hangra az V. skálát, az V. skálától egész hangra a VI. skálát, a VI. skálától egész hangra a VII. skálát, és végül a VII. skálától félhangra az I. skálát. A megvastagított piros körök minden esetben az alaphang ujjrenden belüli helyét jelölik.

Alaphang = Az a legmélyebb hang, ahonnan a számolást elkezdtük. Melodikus (dallami), melódizáló (dallamalkotó) szempontból a skála kezdőhangja. 

Mint azt jól láthatjuk, a skálákat nem alaphangtól alaphangig, még csak nem is a kezdő hang valamely oktávjáig írtuk le, hanem az adott ujjrendben - lefogó kezünkkel kényelmesen - elérhető valamennyi hangot megjelenítjük az egyes ujjrendekben. Ennek oka a következő...

FONTOS TUDNIVALÓ! (A skálákat soha nem önmagukért játsszuk, azok mindig a dallamhangok pontos helyének meghatározását szolgálják. A skálák hibátlan ismerete alapfeltétel, de önmagukban nem nyújtanak kielégítő zenei élményt.)


Soha ne magoljunk! Szinte megvalósíthatatlannak hihetjük ezt a felszólítást az elôzô oldalak tartalmának fényében. Pedig a rendszert valóban nem célszerû magolás útján elsajátítani, sokkal inkább ajánlatos a felépítés értelmezése és              az ujjrendek kialakulásának megértése. Érdemes azt is tudnunk, hogy az emberi agy teljesen máshol tárolja azokat az információkat, amelyeket értelmezés útján tanultunk meg, mint azokat, melyeket bemagoltunk. A gyors gondol-kodású, kombinatív, szellemes és változatos – de még sokáig sorolhatnám a jelzôket – játéknak, az az egyik alapvetô feltétele, hogy a felépülô rendszert nem csupán a képi emlékezetünkben tároljuk el, hanem a létrejöttének minden mozzanatát is pontosan ismerjük és értjük. Gondolkodunk és tudjuk, hogy mit, miért teszünk. Ehhez igyekszem támpontokat nyújtani a következô magyarázatokkal.
 
Elsôként az ujjaink használatának gyakorlatát, s ennek matematikai lehetôségeit érdemes átnéznünk, hiszen nagyon egyszerûen megérthetôk. Az ujjrendeket figyelmesen megvizsgálva láthatjuk, hogy minden húron maximum négy félhangnyi távolságra esô hangokat kell megszólaltatnunk. Láthatjuk azt is, hogy egy húron maximum három hangot, de minden ujjrendben elôfordul olyan húr is, ahol csak két hangot játszunk. A Dúr skála hangjai, kizárólag egész és fél  hangokból álló lépésenként (vagyis egymástól egy, vagy két lépés távolságra) követik egymást. Ebbôl következik, hogy az egyes húrokon egyszerre, vagy csak három, vagy csak két ujjunkat fogjuk használni. Ennek értelmében fel-állíthatunk egy egyszerû képletet az ujjak használatára, hiszen csak 1, 2, 4, vagy 1, 3, 4, vagy 1, 3, vagy 2, 4, sorrendben fogjuk az ujjainkat használni. Az is egyértelmû, hogy az egymás melletti számok, Pl. 1, 2, egymás melletti félhangokat jelentenek, míg ha kimarad egy szám, Pl. 2, 4, akkor kimarad egy félhang is. Tehát a Dúr skála megszólaltatásához – az itt látható öt ujjrendet figyelembe véve – mindössze négy ujjsorrendet használunk. Erre a legkiválóbb példát az V. pozíció szollgáltatja (g kezdôhangról), hiszen ez az egyetlen ujjrend, amelyben valamennyi ujjsorrend megtalálható.
 
Most következhet a második lépés, melyben a gitár hat húrját, két húronként – elméletben – szétvállasztjuk. Mindezt úgy, hogy az E6 és az A5, majd a D4 és a G3, végül pedig a H2 és az E1 húrokat, egy-egy összetartozó húrpárnak,  a rajtuk található ujjsorrendeket pedig egy-egy összetartozó csoportnak tekintjük. Ettôl kezdve kapunk egy mély, egy középsô és egy magas húrpárt. Nézzük meg most az elôzô oldalon is található ujjrendek közül, a VI. pozíció mély húrpárján található ujjsorrend-csoportot, s vessük össze elôször a VII. pozíció középsô húrpárján található, majd a II. pozíció magas húrpárján található csoportjaival. Azt láthatjuk, hogy tökéletesen megegyeznek, amiben nincs is semmi meglepô, hiszen a VI. pozíció mély húrpárjának egy oktávval magasabban található ismétlését láthatjuk a VII. pozíció középsô húrpárján, majd pedig két oktávval magasabban található ismétlését láthatjuk a II. pozíció magas húrpárján. Ebbôl azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bármely ujjrend mély húrpárján található ujjsorrend-csoport hangjainak elrendezôdése, megegyezik az ôt követô ujjrend középsô húrpárján, és az ezt követô ujjrend magas húrpárján található csoportok elrendezôdésével. (Technikai okok miatt vannak olyan ujjrendek, ahol az ujjak nem mindíg ugyan-abban a számozásban követik egymást, de a hangok elrendezôdése azoknál is teljesen megegyezik.)­

Soha ne magoljunk! Szinte megvalósíthatatlannak hihetjük ezt a felszólítást az előző tartalmak fényében. Pedig a rendszert valóban nem célszerű magolás útján elsajátítani, sokkal inkább ajánlatos a felépítés értelmezése és az ujjrendek kialakulásának megértése. Érdemes azt is tudnunk, hogy az emberi agy teljesen máshol tárolja azokat az információkat, amelyeket értelmezés útján tanultunk meg, mint azokat, melyeket bemagoltunk. A gyors gondolkodású, kombinatív, szellemes és változatos – de még sokáig sorolhatnám a jelzőket – játéknak, az az egyik alapvető feltétele, hogy a felépülő rendszert nem csupán a képi emlékezetünkben tároljuk el, hanem a létrejöttének minden mozzanatát is pontosan ismerjük és értjük. Gondolkodunk és tudjuk, hogy mit, miért teszünk. Ehhez igyekszem támpontokat nyújtani a következő magyarázatokkal.

Elsőként az ujjaink használatának gyakorlatát, s ennek matematikai lehetőségeit érdemes átnéznünk, hiszen nagyon egyszerűen megérthetők. Az ujjrendeket figyelmesen megvizsgálva láthatjuk, hogy minden húron maximum négy félhangnyi távolságra eső hangokat kell megszólaltatnunk. Láthatjuk azt is, hogy egy húron maximum három hangot, de minden ujjrendben előfordul olyan húr is, ahol csak két hangot játszunk. A Dúr skála hangjai, kizárólag egész és fél hangokból álló lépésenként (vagyis egymástól egy, vagy két lépés távolságra) követik egymást. Ebből következik, hogy az egyes húrokon egyszerre, vagy csak három, vagy csak két ujjunkat fogjuk használni. Ennek értelmében felállíthatunk egy egyszerű képletet az ujjak használatára, hiszen csak 1, 2, 4, vagy 1, 3, 4, vagy 1, 3, vagy 2, 4, sorrendben fogjuk az ujjainkat használni. Az is egyértelmű, hogy az egymás melletti számok, Pl. 1, 2, egymás melletti félhangokat jelentenek, míg ha kimarad egy szám, Pl. 2, 4, akkor kimarad egy félhang is. Tehát a Dúr skála megszólaltatásához – az itt látható öt ujjrendet figyelembe véve – mindössze négy ujjsorrendet használunk. Erre a legkiválóbb példát az V. pozíció szollgáltatja, hiszen ez az egyetlen ujjrend, amelyben valamennyi ujjsorrend megtalálható.

Most következhet a második lépés, melyben a gitár hat húrját, két húronként – elméletben – szétvállasztjuk. Mindezt úgy, hogy az E6 és az A5, majd a D4 és a G3, végül pedig a H2 és az E1 húrokat, egy-egy összetartozó húrpárnak, a rajtuk található ujjsorrendeket pedig egy-egy összetartozó csoportnak tekintjük. Ettől kezdve kapunk egy mély, egy középső és egy magas húrpárt. Nézzük meg most bármely pozíció mély húrpárján található ujjsorrend-csoportot, s vessük össze először a jobbra mellette található pozíció középső húrpárjának, majd az ismét eggyel jobbra lévő pozíció magas húrpárján található csoportjaival. Azt láthatjuk, hogy tökéletesen megegyeznek, amiben nincs is semmi meglepő, hiszen bármely pozíció mély húrpárjának egy oktávval magasabban található ismétlését láthatjuk a mellette lévő pozíció középső húrpárján, majd pedig két oktávval magasabban található ismétlését láthatjuk az e melletti pozíció magas húrpárján. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bármely ujjrend mély húrpárján található ujjsorrend-csoport hangjainak elrendeződése, megegyezik az őt követő ujjrend középső húrpárján, és az ezt követő ujjrend magas húrpárján található csoportok elrendeződésével. Vagyis kimondhatjuk, hogy ujjsorrendet csakis mély húrpáron alkotunk, az összes többi húrpárra már csak az oktávban történő ismétlődéseket másoljuk. (Technikai okok miatt vannak olyan ujjrendek, ahol az ujjak nem mindig ugyanabban a számozásban követik egymást, de a hangok elrendeződése azoknál is teljesen megegyezik.)

Ennek fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egész rendszer valójában az öt ujjrend mély húrpárjainak oktávban való ismételgetése! (A gitár nyakán természetesen nem szükséges a VI. pozíció után lefelé oktávugrást végeznünk, hanem játszhatjuk folyamatosan felfelé haladva.) Vonjuk le a következtetést: ha az öt ujjrend mély húrpárjainak ujjsorrendjeit tudjuk, akkor tudjuk az egész rendszert. Máris közelebb jutottunk a rendszer megértéséhez. Ez vezet el oda is, hogy a harmadik lépésben megértsük, hogyan rendeződnek az ujjsorrend-csoportok, a már megismert öt – hagyományosnak is nevezhető – ujjrendbe. Minden ujjrend a következő módon épül fel: Mély húrpárja tartalmazza saját ujjsorrend-csoportját. Középső húrpárja nem más, mint az őt megelőző ujjrend mély húrpárjának egy oktávval magasabban történő ismétlése. Végül, magas húrpárja pedig, az őt kettővel megelőző ujjrend mély húrpárjának két oktávval magasabban történő ismétlése.

Íme egy másik elmélet, amely abból indul ki, hogy egyetlen 10 húros gitárnyakat képzeljünk magunk elé, amely mind az öt húrpárt magába foglalja. Így tulajdonképpen minden ujjrend ugyanannak az egy alap-ujjrendnek a szétosztása a gitárnyak teljes egészére. (A G-H húrok hangolásának eltolódásából fakadó eltéréseket az ujjrendek végső kialakításánál manuálisan kell kompenzálnunk.)

Instrument Reklám ©2017 | Tel: +36309665142 • Cím: 1148 Budapest, Miskolci u. 9. Fsz/1.