IV. Időkésleltetéses effektek

2013. október 1. 08:34

Ezekre az effektekre közösen jellemző, hogy valamilyen mértékben késleltetik a bejövő hangot, az utolsó három pedig képes beavatkozni a hullámformába is. — Echo — Delay — Reverb (Zengetô) — Sampling — Chorus — Flanger

Delay

A delayek valamilyen formában rögzítik a beléjük érkező hangot, majd azt adott időközönként, adott számban visszajátszák, megismétlik. Az eredeti analóg visszhangok, mint a legendás Watkins Copy Cat, szalagos magnók voltak, melyek egy körbe játszott szalagra rögzítették játékunkat. A hang egy, vagy több lejátszó fejen keresztül szólalt meg, melyeket a magnó körbe-körbejátszott (Loopolt) Ezek a remek masinák azonban számos prob­lémát is magukban rejtettek (mechanikus problémák, a szalagok szaka­dá­sa, a fej beállításának macerája), és bizony eléggé zajosnak is bi­zonyultak. A mai modern visszhangok zöme digitális, ahol egy me­móriában tárolódik játékunk, majd adott idő­kö­zön­ként, adott számban ismétlésre kerül.

Tehát a Delay egy ismétlő effekt, vagyis visszhang, amely egyszer vagy többször, visszajátssza azt, amit belejátszottunk. Számos más effektnek is építőeleme, mint például a zengető, a kórus, vagy a flanger. Az alap visszhangnál egyszerűen az történik, hogy a beérkező direkt hangot egy bizonyos idő (delay time = késleltetési idő) elteltével megismétli a berendezés. A késleltetési idő pár milliszekundumtól több percig is terjedhet. Az olyan visszhangot, mely csak egyetlen „másolatot” képez az eredeti hangról – a természetben is megtalálható hatás alapján – echo-nak nevezzük (lásd – Tihany). Sokszor azonban nem elég egyetlen ismétlés. Ezért kitalálták, hogy a visszhangból kijövő jelet visszacsatolják (Feedback) a visszhang elejére. Így már megvan a lehetőségünk arra, hogy újra és újra megismételjük a hangot.

A visszhang effekt nagyon hasznos egy hangszer hangjának vastagítására is. Amikor 0,5-100 milliszekundumos visszhangot használunk, azt duplázásnak is nevezzük, olyan hatást érünk el vele, mintha két hangszer egyszerre játszaná ugyanazt (Doubler). Ahogy a késleltetési idő egyre inkább meghaladja a 100 ms-ot, a visszhang egyre inkább határozottá válik, ilyen esetben nagyon fontos a késleltetési időt a dal tempójával összehangolni. Nagyon hosszú késleltetési idő esetén lehetőségünk van saját magunkra rájátszani (sound on sound).

Innen már csak egy ugrás a Loop-olás és Sampling. Ahelyett, hogy ismételtetnénk amit játszunk, felveszünk egy részletet a játékunkból és azt körbejátszatjuk (Loop-oljuk). Így bármikor szólózhatunk egy felvett akkordmenetre, vagy szólamokat építhetünk egymásra. A visszhangok nagyon fontosak akkor is, amikor sztereó környezetben keverjük össze több hangszer hangját. Növelheti a hangszer sztereó-térben történő elhelyezkedését, és kiszélesítheti, nagyobbá varázsolhatja a mixet. Sokszor egy pici delay alkalmazása sokkal többet ér, mint a panorámázás.

Delay típusok

— Slap-back delay

Ez ugyanolyan, mint a legelsőként említett egyszerű visszhang (visszacsatolás nélküli), vagyis csak egyszer ismétlődik, melyet akkor nevezünk slapback visszhangnak, amikor nagyon rövid a késleltetési idő (kb. 40-120 ms).

— Multi-Tap Delay

Ez egy összetettebb visszhang. Gyakorlatilag több delay van egymás után kötve, és a végső (Total) késleltetési idő mellé beadagolhatjuk az egyes delay egységekből kijövő hangot is különböző mértékben.

— Ping-pong vagy Panning Delay

A visszhang pattog a sztereó jel bal és a jobb oldala között. Itt két különböző visszhang utat alkalmaznak, melyek mindegyikére ugyanaz a bemeneti hang jut és ahelyett, hogy saját magukba történne a visszacsatolás, az 1-es visszhang útból mindig a 2-es visszhang útba csatolják vissza a hangot. Így két kimeneti jel képződik, melyek közül az egyik teljesen balra,
a másik pedig teljesen jobbra panorámázódik.

— Analóg visszhangok

Legegyszerűbb módja egy szalagos magnó használta, amikor egy felvevő fej rögzíti a hangot, majd a szalag egy lejátszó fejhez ér, ami lejátssza a hangot. A késleltetési idő attól függ mennyi idő alatt ér a jel a felvevő fejtől a lejátszó fejig. Ezt kétféleképpen változtathatjuk: 1. a szalag forgási sebességének állításával, 2. a fejek egymástól különböző távolságba helyezésével. A szalagos visszhangoknál az ismétlések növelését úgy érhetjük el, ha egyszerűen a lejátszó fej kimeneti jeléből küldünk vissza a felvevő fejre is.

Multi-Tap delay-t úgy hozhatunk létre, ha egymás után több lejátszó fejet helyezünk el.

— Digitális visszhangok

Ezek bizonyos mennyiségű memóriahellyel rendelkeznek, és minden mintavételezési intervallumnál az előzőleg bejátszott és eltárolt hangokat olvasunk ki egy adott memória helyről. Ezután az aktuálisan beérkező hangokat egy másik memória helyre tároljuk el. A következő mintavételezési periódusban egy követ­ke­ző memória helyről/re olvasunk és írunk, majd a memória vé­gére érve visszalépünk a legelső memória helyre. A digitális vissz­han­gok programozásakor az író és olvasópontokat változ­tat­juk.

A visszhangok jellemző alapszabályzói:

— Delay time (késleltetési idő) – Ez határozza meg (általában milliszekundumban), hogy milyen időközönként történjen a hang ismétlése.

— Delay level (visszhang jelszint) – Ez állítja a visszhang hangerejét.

— Feedback (visszacsatolás) — tulajdonképpen az ismétlések számát adhatjuk meg vele.

Visszhangokon még előfordul hangszínszabályzó is, amelyet leginkább a magas hangok vágására használnak. A Tap delay-ekkel érdekes sztereó effektet lehet elérni. Ezt úgy kell elképzelni, mint a fent említett szalagos magnóknál alkalmazott, több lejátszófejes megoldásokat. A Tap delay-el eltolhatjuk
a bal és jobb csatornán megszólaló ismétléseket, ezzel érdekes ritmikákat érhetünk el.

Zengető (Reverb)

A zenében valószínűleg a leggyakrabban használt effekt a zengető. Amikor egy zenész a „Reverb” vagy „zengető” szót hallja, egyből valamilyen kispedál, effekt processzor, vagy az erősítőjén található Reverb potméter jut eszébe. A legtöbb ember bele sem gondol, milyen fontos a zengetés, és hogy mindennap találkozunk ezzel a jelenséggel mindenféle processzor nélkül is.

A zengés oka a hang sok-sok visszaverődése, ami egy adott térben keletkezik. Bármilyen hangforrásról beszélünk — legyen az a hi-fi cuccunk hangfala, vagy maga az emberi beszéd, esetleg énekhang — a hang egy része közvetlen úton jut el a fülünkig, más része viszont hosszabb utat bejárva, a tér különböző felületeiről (falak, plafon, különféle tárgyak) visszaverődve érkezik el hallószervünkhöz. Mivel ez utóbbi esetben a hang hosszabb utat jár be, ezért később ér el a hallgatóhoz és természetesen sokkal gyengébb lesz, mivel a tér különböző felületei elnyelik a hanghullámok egy adott hányadát. Persze ezek a visszaverődések is tovább csapódhatnak és újabb felületek érintésével érkezhetnek a fülünkhöz, és így tovább. A hanghullámok ilyen késleltetett és gyengített sorozatát nevezzük zengésnek, és ez adja az adott tér, pl. egy szoba, vagy terem „térhatását”.

Nagyon könnyű lenne azt mondani, hogy a zengetés az „Echo”-k sorozata, azonban ez nem ilyen egyszerű. Az Echo kifejezés általában a hang egy határozottan elkülöníthető, késleltetett változatára utal, ami egész pontosan megkülönböztethető az eredeti hangtól, mivel a késleltetés ideje több, mint egy, vagy két tizedmásodperc. A zengető esetében az egyes késleltetett hanghul­lá­mok olyan rövid időperióduson belül érkeznek el fülünkhöz, hogy ezeket a visszaverődéseket nem úgy érzékeljük, mint az eredeti hang másolatait. Vagyis nem tudjuk megkülönböztetni az egyes visszaverődéseket, csak a visszaverődés sorozat hatását észleljük.

Habár visszhanggal is elérhetünk hasonló hatást, van egy nagyon fontos különbség, amit egy visszhang (Delay) nem képes produkálni – az érkező visszaverődések gyakorisága időben változik. Ezzel szemben a visszhang esetében a visszaverődések közötti időintervallum mindig állandó.

A zengetés során, a direkt hang érzékelését követő nagyon rövid időn belül egy jól meghatározható, közvetlen visszaverődés halmaz éri el fülünket, amely szorosan összefügg a terem alakjával és méretével, valamint a hangforrás és a hallgató el­he­lyez­ke­dé­sé­vel. Ezek a korai visszaverődések (early reflections). A korai visszaverődések után a visszaverődések gyakorisága jelentősen megnő, és sokkal véletlenszerűbbé válik, ez a fajta visszaverődés halmaz nagyon nehezen hozható összefüggésbe a terem fizikai karakterisztikájával. Ezt a jelenséget diffúz zengés vagy a késői visszaverődések névvel illetjük. A diffúz zengetés tulajdonképpen az elsődleges tényező egy terem „méretének” meghatározásában (room size).

A zengetés egy másik rendkívül fontos meghatározó tényezője az, hogy milyen összefüggés van a füleinket érő jelek között. Ahhoz, hogy a hallgató igazából érzékelje egy nagy terem kiterjedését, a két fülünkhöz érkező hangnak eltérőnek, összefüggéstelennek kell lennie. Ez azért van így, mert egy koncertteremben — ami általában jó nagy belmagassággal rendelkezik — az első visszaverődések az oldalfalakról érkeznek, melyek nem egyenlő távolságban találhatók a hallgatótól, így mindkét fülünkhöz eltérő visszaverődések érkeznek. Ez a karakterisztika nagyon fontos a sztereó zengetőknél.

A gyakorlatban egy szoba zengetésének meghatározására a zengetés idejét használjuk. Ezt általában másodpercben adjuk meg. Egy koncerttermet általában 1,5 – 2 másodperces zengetési idő jellemez.

A zengetés idejét elsődlegesen két tényező befolyásolja — a teremben található felületek és a terem mérete. A terem felületei határozzák meg, hogy mennyi energia vész el az egyes visszaverődések során. A kemény felületek, mint a tég­la­fal, az üveg, vagy a kőpadló jelentősen növelik a zenge­tés idejét. Az elnyelő felületek, mint a függöny, különféle dra­périák, vagy az emberek csökkentik a zengetés idejét. A legjobb példa erre, mikor hangbeálláson nagyon zeng a te­rem, majd miután bejött a közönség, koncert közben lé­nye­ge­sen kisebb zengést érzünk, mert az embercsoport jelen­tő­sen elnyeli a visszaverődéseket. A nagyobb termeknél ter­mé­sze­tesen nagyobb
a zengetési idő, mivel a hanghullámok hosszabb utat járnak be. A terem levegője is gyengíti a hang­hullá­mokat, csökkenti a zengetési időt. Ezt a gyengítést befolyásolja a páratartalom és a hőmérséklet is, és leginkább a magas frekvenciákra van hatással. Ezért a legtöbb effekt processzor tartalmaz mélyáteresztő szűrőt.

Miért használunk zengetőt?

Miért is használunk zengetőt, amikor a zengetés állandóan körülvesz minket? Sokszor az akusztikai környezet, amelyben zenét hallgatunk nagyon kicsi, például egy autó belsejében nem képes olyan grandiózus módon megszólalni egy szimfonikus zenekar, mint egy koncertteremben. Fejhallgatóban például abszolút nem hallunk visszaverődéseket. A nagyon száraz jel legtöbbször rendkívül természetellenes. Nem tudunk állandóan koncertteremben zenét hallgatni, ezért alkalmazunk a hangfelvételek során zengetést.

Mint láthatjuk a zengetés nagyon összetett folyamat, és sokféle típusa létezik. Pontosan ezért általánosan elmondható, hogy a zengető effektek mindig többféle algoritmusból engednek választani. Lehet az Room, Hall, vagy Plate, vagy Reverse típus, de előfordul a gitárerősítők rugós zengetőjét modellező Spring típusú zengető algoritmus is. A kívánt algoritmus kiválasztása után pedig számos paraméter áll rendelkezésünkre a zengetés milyenségének változtatására.

Általános szabályzók:

— Decay – a zengetés lecsengésének hosszát állítja (ez a Decay némely zengetőknél Reveb Time néven szerepel és másodpercekben adhatjuk meg értékét, pl: 0.1-10.0 Sec)

— Multi-effektek zengetőiben általában található Pre-Delay paraméter is. Ezzel állíthatjuk be, hogy a száraz hang megszólalása után hány milliszekundummal szólaljon meg a zengetés.
— Tone – a zengetés hangszínét szabályozza; profibb cuccok­ban erre a célra egy Low Cut (mélyvágás) és High Cut (magas­vá­gás) paraméter áll rendelkezésünkre.

— Kifinomultabb zengetőkben külön állíthatjuk
a korai és a késő visszaverődéseket, vagy éppen hangerő burkológörbéket alkalmazhatunk, melyekkel közvetlenül lecsengés előtt még kiemelhetjük a zengést.

— Level – a zengetés összhangerejét (main) szabályozza.

Zengető típusok

A különböző zengető típusok nevei általában nagyon változatosak és egy-egy gyártóra jellemzőek is lehetnek. Természetesen nincs lehetőségünk az összes gyártó által használatos összes zengető típus nevére kitérni. Az alábbi felsorolás a BOSS effektekre jellemző elnevezéseket tartalmazza.

Gated Reverb: A zengetést egy adott ponton elvágjuk, csak bizonyos számú visszaverődést engedélyezünk. Az elvágásig eltelt idő a Gate Time. Legtöbb esetben dobhangokra alkalmazzák (pl.: Phil Collins pergőhangjai).

Reverse Reverb: Ez gyakorlatilag megfordítja a zengetés útját, és először jönnek a gyengébb, sűrűbb késői visszaverődések, majd ezeket követően a határozottabb, ritkább korai visszaverődések. Tehát itt egy felfejlődő zengést kapunk, mely a végén hirtelen elhal. A Reverse Time határozza meg, hogy mennyi idő alatt fejlődik fel a zengetés.

Room: Általában egy kisebb terem, szoba zengését modellezi, jellemző rá a rövid, lágy hangzás.

Hall: A koncerttermek zengését produkálja, grandiózus, tiszta zengést biztosít

Plate: Egy fémes felületű falakkal rendelkező terem zengését modellezi. Jellemzően magas frekvenciákban dús, fémes zengést idéz elő.

Spring: Az eredeti rugós zengető. Digitális berendezésekben is előfordul Spring típus, mely a gitárerősítőkbe épített rugós zengetőt modellezi. Nagy jelet küldve a Spring zengetőbe a rugók jellegzetes, recsegős, bugyogó hangot adnak.

Modulate: Ez egy különleges zengető típus, ahol a zengetett hangon némi kórus jellegű modulációs effekt is található. Lassú dalokhoz nagyon szépen használható.

Chorus (Kórus)

A kórus effekt neve remekül leírja azt a hatást, amit ezzel az effekttel elérhetünk. Egy kórusban több ember énekel együtt, így egy vastag, telt hangzás jön létre. Ugyanez a helyzet a gitárhanggal is, ha kórus effektet alkalmazunk rá. Ha például több gitár játssza ugyanazt a dallamot egyszerre (unisonóban), akkor az egyes gitárosok játéka nincs mindig tökéletes szinkronban és a hangszerek sincsenek teljesen centre azonosan behangolva. A piciny időbeli és hangmagasságbeli eltérésekből adódik a kórus effekt.

Az igazi vintage kórus effekt ugyanúgy működik, mint egy Flanger. A kórus effekt egy változóan késleltetett jelet kever az eredeti jellel, ezáltal nagy számú, egymással harmonikus kapcsolatban lévő bemetszést hoz létre a frekvencia tartományban. A kórusnál a késleltetési idő hosszabb, mint a Flanger-nél, ezért szép térbeli effektet kapunk, viszont nincs olyan hosszú ez a késleltetési idő, hogy kivehető „visszaverődéseket” kapnánk (mint egy visszhang esetében). A visszacsatolás nagyon elenyésző, vagy egyáltalán nincs, ezért olyan lágy hangzásúak a kórus effektek.

A mai kórusok általában sztereók, érdemes így használni őket, mert nagyon szépen kiszélesítik
a hangzást.

A kórusokra jellemző szabályzók:

— Rate és Depth — a frekvencia bemetszések mozgásának sebességét (Rate) és mértékét (Depth) állítják.

— Pre-Delay — a száraz gitárhang és a kórusozott gitárhang megszólalása között eltelt időt állítja, vagyis a késleltetés hosszát.

— Egyes kórusokon hangszínszabályozási lehetőség is rendelkezésünkre áll.

— Intensity (vagy Effect vagy Mix, vagy Level) a kórusos hang (vagyis a késleltetett jel) hangerejét állítja, más néven a frekvencia bevágások mélységét és a késleltetés hangerejét.

— Nagyon ritkán előfordulhat Resonance paraméter is, mely egy belső visszacsatolás segítségével még jobban kiemeli az effektet (kicsit flanger-esebb hatást érhetünk el vele).

Egyes modern digitális processzorok kicsit másképp érik el a kórus effektet, amely erőteljesebb kórus hangzást eredményez, ugyanakkor, ha eltúlozzuk rendesen hamissá válhat az eredmény. Ez a hang úgy jön létre, hogy az eredeti, száraz hangot keveri egy kissé elhangolt (általában lefelé hangolt) hanggal, amely még egy hangyányit késleltetve is van. Ha finoman bánunk vele remekül szól, azonban túl nagy Rate és Depth érték alkalmazásakor használhatatlan, hamis hangzást kapunk.

Találkozhatunk manapság speciálisabb kórusokkal is. Létezik olyan effekt is, amelynél teljesen függetlenül állíthatjuk az egyes paramétereket két különböző frekvencia­tartományra. A lényeg az, hogy megadhatunk egy úgynevezett kereszt­frekvenciát, legyen ez mondjuk 600 Herz. Ezután a 600 Hz alatti és a 600 Hz fölötti hangtarto­mány­ra kü­lön­böző kórust állíthatunk be. Például elérhetjük, hogy gitárunkon a mély hangok lassabban lebegjenek, mint a magas hangok. Bontogatós akkordjátéknál ez fantaszti­kusan szép hangzást eredményezhet.

Flanger

A Flanger egy nagyon jellegzetes effekt, olyan hatást kelt mintha egy sugárhajtású repülőgép szállna keresztül a gitár hangszedőin és hangja belegabalyodna a gitárhangba. Szakszavakkal, a flanger egy váltakozó késleltetett jelet kever az eredeti jellel, és ezáltal egy bemetszéssorozatot hoz létre a frekvencia-tar­to­mányban.

A legtöbb Flanger lehetővé tesz egy rezonancia szabály­zást, annak érdekében, hogy a frekvencia-tartományban ta­lál­ha­tó csúcsokat kiemelhessük egy belső visszacsatolás (feedback) segítségével.

Alacsony rezonancia érték beállításakor ugyanazt a hatást érjük el, melyet a 70-es években alkalmaztak stúdió körülmények között, amikor egy dalt két szalagos magnón játszottak le egyszerre, majd finoman megérintették az egyik magnó orsójának peremét, hogy kissé lelassítsák a lejátszást. Ezzel a két magnón lejátszott dal kiesett a szinkronból, kissé eltolódva szólalt meg ugyanaz a nóta, ezután a másik magnó orsójának enyhe megérintésével ismét szinkronba jöttek a dalok, a Flanging megszűnt. Az angol szakzsargonban a szalagos magnók orsójának peremét Flange névvel illetik, innen ered a Flanger kifejezés is.

Nagy rezonancia érték beállításakor kapjuk a tipikus, „sugárhajtású repülőgép” hangjához hasonlítható Flanger effektet.

A Flangerek általános szabályzói:

— Rate és Depth — ezek szabályozzák, hogy milyen gyorsan (Rate) és milyen mértékben (Depth) mozogjanak a frekvencia bevágások.

— Intensity (vagy Effect vagy Mix) — A késleltetett jel hangerejét szabályozza, vagyis a frekvencia bemetszések mélységét.

— Resonance — Egy belső visszacsatolás alkalmazásával hangsúlyosabbá teszi az effektet.