A tábor története 1994...

Andrásik Remo írása

2016. augusztus 7. 07:18

Az 1980-as évek elején szerte a világban a rockzene és a rock gitározás a hőskorát élte. Magyarországon – és különösen a vidéki városokban – mégsem lehetett ezt a műfajt tanároknál elsajátítani. Hazánkban ez a helyzet az évtized végére sem sokat változott, bár ekkor már néhány – addigra jártasabb – gitáros elkezdte magán úton „tanítgatni” azokat, akik rájuk találtak. Magam is ebbe az utóbbi körbe tartoztam, s a kilencvenes évek elejére jelentős számú tanítvány gyűlt körém Miskolcon és a város vonzáskörzetében, akik szerettek volna a nyári időszakban is valamilyen oktatást, ismeretbővítést, zenei aktivitást – ha nem is gitárórák formájában – amely közelebb viszi őket a gitárzenék, azok mesteri művelőinek, technikai és tudáshátterének megismeréséhez.

Ebben az időszakban az oktatás, és a nagyszámú érdeklődő miatt, az oktatásszervezés már erősen foglalkoztatott, s kezdett bennem körvonalazódni egy újfajta könnyűzenei iskolatípus (Modern Zenei Intézet) létrehozásának terve. A tőke- és támogatáshiány azonban óvatosságra és különböző próbapraktikák alkalmazására kényszerítettek. 1994 őszére tervezett könnyűzenei iskolánk megnyitása előtt mindenképp szerettük volna a gyakorlatban is kipróbálni, igazolni a terveink alkalmasságát és a gondolatiság működését olyan közegben is, amelyben nem csak a félig-meddig baráti társasággá érett tanítványaim a résztvevők. Ezért ez év nyár elején országosan meghirdettük az I. Gitármánia Tábort.

1994-ben…
…. az első táborba (Nyékládháza – MÁV üdülő, az egyik közkedvelt bányató partján) 47-en jelentkeztek (csak gitárosok) az ország minden területéről, valamint Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Vajdaságból. A családom főzött, a tanítványaim és a barátaim (ez akkoriban igen sokszor egybemosódott) voltak a segítők/rendezők. Öt hangszercéget tudtunk az ügy mellé állítani, akik hangszerekkel, eszközökkel és a köreikhez tartozó neves előadókkal vettek részt. Már az első táborban a kor nagynevű gitárosai tartottak kurzusokat, olyanok mint Daczi Zsolt, Zsoldos Tamás, Szekeres Tamás, Maróthy Zoltán, Alapi István. Az állandó órákat pedig jómagam és zenekarom akkori tagjai tartották. (Ez a felállás a mai napig csak annyiban változott, hogy szinte minden évben bővült az állandó tanárok névsora, olyan elkötelezett zenészekkel és tanárokkal, akik vállalták az ezzel járó munkát. Vagyis az első év tanárai (Fekete Szilárd és Hudák Attila) mind a mai napig tanítanak, csak a második, harmadik, stb... huszadik években is sikerült egy-egy elkötelezett embert találnunk még, akikkel bővült a névsor.) Esténként pedig rendhagyó koncerteket is adtak a legjobb hazai zenészek. A rendhagyóság lényege az volt, hogy a legféltettebb szakmai titkokat is megosztották a „közönséggel”, s nem egyszer ez közös muzsikálásba ment át.

1995-ben…
… már a Miskolci Egyetem díszaulájában 12 cég részvételével zajlott a tábor hangszerkiállítása, amely ekkor hazánk egyetlen hangszerkiállítása is volt egyben. 200 jelentkező vett részt, akik még nagyrészt gitárosok voltak, de már számos basszusgitáros, dobos és billentyűs is jelentkezett. Az oktatásokat ettől az évtől szét kellett választani kezdő és haladó szintekre, s ekkor alakult ki az állandó órák és a kurzusok oktatói anyagának tudatosan egyeztetett szétválása is. Valamint ezt követően már nem lehetett a tábort csak gitárosoknak hirdetni, hiszen gondoskodni kellett a többi hangszeres képzéséről is. 95-ben ezt a szerepet a MEX zenekar tagjai (Madarász Gábor, Kovács Barna, Závodi Gábor, Schvéger Zoltán) látták el, akik a táborban laktak és minden nap különböző zenekari tematikájú kurzusokat tartottak. Esténként az egyetem klubja (RockWell) adott otthont a legismertebb hazai zenekarok (Barbaro, Török Ádám és a Mini, MEX, stb.) koncertjeinek, melyeken külső látogatók is részt vehettek.

1996-ban…
… először Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborként és utoljára Miskolcon, egy komplett szakközépiskolát vettünk birtokba. A kollégiumi részben laktunk az iskola termeiben tartottuk az órákat, az aulában rendeztük a csaknem duplájára növekedett kiállítást, és az éttermet használtuk koncertteremnek. Ebben az évben már napi tíz-tizenöt foglalkozással, kurzussal, hangszerbemutatóval, és esti koncerttel zajlott a tábor, amelynek már komplett zenekarok is a jelentkezői közé tartoztak.

1997-ben és 98-ban…
… egy budapesti szakközépiskola adott otthont a tábornak, ahol a növekedés tovább zajlott. Egyre több ismert zenész tanított és lépett fel a programban. 98-ban megrendeztük az első önálló zenekari tehetségkutatónkat, melyet azóta is minden évben megtartunk.

1999-ben…
… Velencére költözött a tábor, majd 2000-ben ismét Budapest következett, amit 2001-ben újból Velence követett, amely több szempontból is nevezetes. Ebben az évben a tehetségkutatót a Subscribe zenekar nyerte, ők az elkövetkező években jelentős sikereket tudtak felmutatni a zenei életben mind hazánkban, mind nemzetközi viszonylatban. Továbbá ebben a táborban szerepelt első alkalommal együtt az a csapat, akik a későbbiek során a zenekari képzésekért voltak felelősek. (R.E.E.D Only) A következő csaknem 10 esztendőben meghatározó szerepet töltöttek be a tábor életében. Olyannyira, hogy sokszor ez a csapat egyet jelentett a táborral. Gereben Zita, Sántha Gábor, Angler Ákos, Koós László, Szabó Károly, valamint a csapat többi, nem csak zenész tagja: Turcsán András, Baranya Tamás, Megyeri László, s később Márkus Gergely.

2002…
… az utolsó vándortábor év, amikor Siófokon állomásozott a tábor. Ettől az évtől teljes értékű demóstúdiók működnek a tábor területén.

2003 óta…
… Szolnok-Tiszaliget Turisztikai és Szabadidő Központ ad otthont a táborunknak, ahol nem csak képletesen, hanem valóban is befogadtak minket. Köszönet ezért az egykori basszusgitárosnak Bíró Árpádnak és valamennyi ott dolgozónak. Elkezdjük a hangszerépítést is rendszeres előadás formájában megjeleníteni, valamint Hermann János jóvoltából elindul a hangtechnikai képzés is a táborban.

2004-2005-ben…
… s a következő években sorra jönnek a külföldi előadók is: Richard Graf, Richard Bona, Rico Loop, Rob Math, majd Dave Goodman és végül Gulli Briem.

2006-tól…
… Lukács Peta átveszi a haladó gitárórákat, valamint elindulnak a zenekari menagement képzések. A Hangszeresek Országos Szövetsége szervezeti formában jelenik meg a tábor életében, és így infrastrukturálisan jelentősen növekszik a tábor.

2007-2008-tól…
… a tábor elnyeri jelenlegi formáját, szinte minden hangszer esetében különválnak a kezdő és haladó szintek órái és minden évben bővül a program egy-egy jelentős témakörrel. 2008-tól este is működik egy képességalapú tehetségkutató Hajdu Zoltán vezetésével, ami az elkövetkező évek egyik meghatározó programja.

2009-ben…
… már három stúdió szolgálja ki a zenekarainkat (TLS Zeneház, Origo Stúdió, Márkus Gergely). Zenekari tehetségkutatónkat összekötjük a Roxiget tehetségkutatójával. Első ízben tartunk Szövegírói és mentális képzéseket Lombos Márton vezetésével.

2010-ben…
… saját földi sugárzású rádiót üzemeltettünk és a táborozók betekintést nyerhettek a rádiózás mindennapjaiba is. Elindítjuk a Szerzők egyesületével „A szellemi termék is tulajdon” című előadást, és az Artisjus-al a zenét érintő jogi kérdésekről szóló előadást. Ugyanebben az évben a HANOSZ, a Hangfoglalás kiállítás és Magazin, a SONY Music, a Gitármánia Tábor és a Thanks Jimi Fesztivál közösen hirdette meg – talán – minden idők legnagyobb hazai gitáros tehetségkutatóját, a „KI LESZ AZ ÉV LEGJOBB ÚJ GITÁROSA?” című versenyt, amely gyakorlatilag egész évben zajlott. 120 hazai tehetség nevezésével. Döntőjére a „Gitármánia Tábor”-ban, gálaelőadására pedig a Hangfoglaláson került sor. A teljes sorozatot 420.000-en követték az interneten.

2011-ben…
… a táborban már hozzávetőlegesen 50 különböző oktatási program került terítékre egy hét alatt, a meghívott előadok száma pedig meghaladja a 200 főt. Állandósul a hangszedő workshop technikai kiegészítő program.

2012-ben…
… a tábor tehetségkutatója csatlakozik a Hangfoglaló Magyarország sorozathoz és annak döntőjébe delegál egy zenekart.

2013-ban…
… húsz éves a tábor. Rekord számú (24) zenekart alapítunk az első napon, melyből 21 a záró este gálakoncertjén is fel lép. Ebben az évben bemutatkozik nálunk az InMusic Tréning és Terápia csapatának kreatív zenei műhelye.

2013-ban a tábor 25 állandó tanára és előadásaik:

Basszusgitárosok – Hudák Attila
Haladó basszusgitár – Szappanos György
Billentyűsök – Szabó Károly
Hangszerelés (nem csak billentyűsöknek) - Nagy János
Dobosok – Fekete Szilárd
Dalelemző dobórák (dobosok játékának elemzésével) - Sümeghi Tamás
Ének – Pacziga Linda
Haladó gitár – Lukács Péter
Hangtechnikai ismeretek – Hermann János
Házi stúdiózás – Turcsán András
Kezdő gitár – Andrásik Remo
Rím-team... avagy üzenet a zenén túl – Lombos Márton
Zenekari és Hangszeres haladó órák (A tábor kiemelten közkedvelt programja) Angler Ákos (dob), Szappanos György (bass), Szabó Károly (billentyű), Sántha Gábor (ének – gitár), Nagy Ádám (gitár) 
Hangszedő workshop – Kurtács András
Horváth Attila – a gitár-hangtechnika legalapvetőbb tudnivalói
Markó Gábor – hangszerek alapja a fa
Mihályi Balázs – hangszerépítő kurzus
Hermann János – hangtechnikai kurzus és élő hangosítási gyakorlat (tematikus)
Turcsán András – hangtechnikai ismeretek a stúdióban - házi stúdiózás (tematikus)
Baranya Tamás – hangosítási gyakorlatok élőben (tematikus)
Szelényi István – hangtechnika a rádiózásban - az élő adás - spot-ok - szignálok - szerkesztés - riporteri munka (tematikus)
Süket zenész nem zené(l)sz – hallásteszttel egybekötött interaktív workshop a hallásról
Megyeri László – Trükkök és tippek a mikrofonozásról (vezetékkel, vagy vezeték nélkül?)
Artisjus – előadás a szerzői jogokról
Czutor Zoltán – A szellemi termék is tulajdon

Egyéb kurzusok és előadások:

Temesi Berci – basszusgitár kurzusa
Megyeszay István – basszusgitár kurzusa
Németh Alajos – basszusgitár kurzusa
Hudák Attila – basszusgitár kurzus-sorozat (tematikus)
Szappanos György – basszusgitár kurzusa és tematikus zenekari órái

Cséry Zoltán – billentyűkurzusa
Nagy János – hangszerelés és billentyűkurzusa (tematikus)
Szabó Károly – billentyűkurzus-sorzat (tematikus)

Berdisz Tamás – dobkurzusa
Markó Ádám – dobkurzusa
Csányi Zoltán – dobkurzusa
Szakadáti Mátyás – dobkurzusa (vendég: Póka Egon - basszusgitár, Ifj. Tornóczky Ferenc - gitát)
Veress Márton – dobkurzusa
Fekete Szilárd – dobkurzus-sorozat (tematikus)
Angler Ákos – dobkurzus-sorozat (tematikus - zenekari)
Sümeghi Tamás – Dalelemző dobórák, dobosok játékának elemzésével (tematikus)
Nagy Sándor, Tóth András - Hogyan készítsünk dobfelvételt otthon kurzusa

Pacziga Linda – énekkurzus-sorozat (tematikus)
Döme – Special Beatbox kurzus

Lombos Márton – Rím-team... avagy üzenet a zenén túl 
Jantyik Zsolt (PG Csoport) - 2012-ben az év dalszövegírója

Heinz Gábor Biga és a Voice Band – zenekari gyakorlat, hangszerelés (Heinz Gábor Biga – gitár/ének, Baranyi Gergő – basszusgitár,Kardos Norbert – billentyű, Balogh Laci – dob 
Special Providence – összevont zenei kurzusa 
White Zooloo Warriors Band - Warwick/Framus bemutató zenekar

Madarász Gábor 'Madi' – gitárkurzusa
Both Miklós – gitárkurzusa
László Attila – gitárkurzusa László Attila abszolút szolmizációs rendszere
Mohai Tamás – gitárkurzusa
Birta Miklós – gitárkurzusa
Lukács Peta – gitárkurzus-sorozat (tematikus)
Andrásik Remo – gitárkurzus-sorozat (tematikus)
Sántha Gábor – gitáreffekt kurzusa

Kolta Péter – A színházi munkák és az ócenjárók közege (megadott kottából, hogyan születik meg a zenekari hangzás rövid idő alatt stb...)
Sound Okán - Effectology - Verók András (A megszólalás tudománya... pengetőtől a hangszóróig!)
Dandó Zolika + Vámos Zsolt – A Sound okán - hangszedők-gitárok-erősítők

Németh Alajos, Lukács 'Peta' (Bikini) és Jantyik Zsolt (PG Csoport) - 2012-ben az év dalszövegírója – beszélgetés a legendás Rock'n Roll évekről
Az InMusic Tréning és Terápia csapatának kreatív zenei műhelye - Zene terem... azaz: „Hogy terem zene-terem a zene teremben?”

2013-ban ők adtak rendhagyó koncerteket:

Heinz Gábor Biga és a Voice Band (Heinz Gábor Biga – gitár/ének, Baranyi Gergő – basszusgitár, Kardos Norbert – billentyű, Balogh Laci – dob)
Ütött-kopott Angyal (Tóth János Rudolf, Fejér Simon, Lee Olivér)
Nomad (Juhász Marci - giár/ének, Jánosi 'Cicó' Szabolcs - Gitár, Újvári Péter - dob, Nagy Levente - bass)
Roy&Ádám Trió (Nagy Ádám – Csányi Zoltán – Kohánszky Roy)
Special Providence
MONAMO (Szirtes Edina 'Mókus' - Nagy János - Mogyoró Kornél)
Tamas VMA (Szekeres Tamás és növendékei)
Tom Lumen
Shri Nassa Band
Dzsunzi Music
AWS
Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutatója
A tábor zenekarainak gálaelőadása

2014-ben… A tábor programja minden korábbi évet felülmúlóan alakult:

- 130 ELŐADÁST ÉLVEZHETTEK VÉGIG A TÁBOR LAKÓI!
- 28 zenekart alakítottunk az első napon, melyből 25 zenekar sikeres fellépést adott a záróbulin!
- 10 zenekar összesen 35 dalt rögzített az INGYENESEN igénybe vehető két profi hangstúdióban
- 65 neves muzsikus, zenetanár, hangtechnikai és zenei iparági szakember előadásait láttuk vendégül
- 14 professzionálisan berendezett termünkben (próbatermeknek, nagyszínpadnak, stúdióknak, kisszínpadnak) napi 10-12 órányi zenélés lehetősége volt adott a tábor lakóinak
- Közel 20 különböző zenei témakör oktatása zajlott (basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, dob, egyéniségfejlesztés, ének, gitár, hallásvédelem, hangszerelés, hangszerépítés, hangtechnikai ismeretek, rádiózás, stúdiózás, szerzői jogok, színpadi ismeretek, szövegírás, technológiai előadások, zenekari képzés, zeneterápia.

A részletes programja megtalálható a http://www.instrumentweb.hu/20130625_tabori_program_2013 oldalon.

A 2014-es tábor minden napjáról beszámolt a www.musicmedia.hu oldal:

http://www.musicmedia.hu/cikk.php?id=435

http://www.musicmedia.hu/20140723_gitarmania_tabor_beszamolo_20141

http://www.musicmedia.hu/cikk.php?id=437

http://www.musicmedia.hu/cikk.php?id=438

http://www.musicmedia.hu/20140726_gitarmania_tabor_

http://www.musicmedia.hu/20140727_otodik_napon_a_gitarmania_taborban

http://www.musicmedia.hu/cikk.php?id=442

A táborban készült képgalériák megtekinthetők itt: http://musicmedia.hu/gitarmani2014

A tábor programjairól készült plakátok megtekinthetők itt: http://musicmedia.hu/2014_plakatok

2015-ben...

első alkalommal került felállításra egy szabadtéri rendezvénysátor a tábor területén, amelyről a Music Media Magazin cikkében így ír: "azt már most kijelenthetjük, hogy a szabadtéri rendezvénysátor Baranya Tamás (TLS Zeneház) és az elképesztő hangminőséget produkáló Meyer Sound hangcucc (Chromasound Kft.) jóvoltából minden idők legzseniálisabb húzásának bizonyult. Óriási zenei élmény így koncertre járni és fellépni egyaránt..." A teljes cikk itt olvasható. Ezzel a régi rendezvényterem is próba- és bemutatóteremmé alakult, teret engedve a megnövekedett számú zenekar számára. 

Továbbá ettől az évtől két dedikált idősávot hoztunk létre az ebédet követően és a vacsorát megelőzően, amikor minden teremben (13 terem) kizárólag zenekari próbák zajlottak. Ezekben az idősávokban más előadások egyáltalán nem kerültek a programba, amely nagyban hozzájárult a zenekaraink egész heti eredményes működéséhez.

Első alkalommal került megrendezésre a MAGYAR hangszer- erősítő- effekt- hangszedő és könnyűzenei termék készítők országos találkozója.

8 különböző közérdekű témakört sikerült szerveznünk a hétre, köztük első alkalommal jelent meg a Cseh Tamás Program is egy előadással a táborban. 

- EBBEN AZ ÉVBEN IS KÖZEL 130 ELŐADÁST ÉLVEZHETTEK VÉGIG A TÁBOR LAKÓI!
- 36 zenekart alakítottunk az első napon, melyből 34 zenekar sikeres fellépést adott a záróbulin!
- 15 zenekar összesen 40 dalt rögzített az INGYENESEN igénybe vehető két profi hangstúdióban
- 65-70 neves muzsikus, zenetanár, hangtechnikai és zenei iparági szakember előadásait láttuk vendégül
- 15 professzionálisan berendezett termünkben (próbatermeknek, nagyszínpadnak, stúdióknak, kisszínpadnak) napi 10-12 órányi zenélés lehetősége volt adott a tábor lakóinak
- Közel 20 különböző zenei témakör oktatása zajlott (basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, dob, egyéniségfejlesztés, ének, gitár, hallásvédelem, hangszerelés, hangszerépítés, hangtechnikai ismeretek, rádiózás, stúdiózás, szerzői jogok, színpadi ismeretek, szövegírás, technológiai előadások, zenekari képzés, zeneterápia.

A Music Media Magazin két hosszabb hangulatjelentésben számolt be a tábor életéről:

1. 22-es járat a Zenészmennyországba címmel

2. Hőség rekkenő, hangulat: rettentő jóság cimmel

A tábor zárását követően pedig egy érzelmekkel teli beszámolót is megjelentetett: Egy hétig otthon voltam, majd hazajöttem... címmel.

A tábor minden napjáról egy-egy bőséges fényképalbum taláható és tekinthető meg itt.

A programokhoz készült plakátok pedig megtekinthetők itt.

2016-ban...

első ízben sikerült pályázati támogatást nyernünk az NKA-tól, melynek segítségével egy a tavalyitól nagyobb, szebb, jobb rendezvénysátrat tudtunk bérelni... továbbá

  • Megtartottuk az előző évi csaknem 130 ELŐADÁST!
  • 42 zenekart alakítottunk az első napon, melyből 42 zenekar sikeres fellépést adott a záróbulin!
  • 15 zenekar összesen 40 dalt rögzített az INGYENESEN igénybe vehető két profi hangstúdióban
  • 85-90 neves muzsikus, zenetanár, hangtechnikai és zenei iparági szakember előadásait láttuk vendégül
  • 15 professzionálisan berendezett termünkben (próbatermeknek, nagyszínpadnak, stúdióknak, kisszínpadnak) napi 10-12 órányi zenélés lehetősége volt adott a tábor lakóinak
  • Közel 20 különböző zenei témakör oktatása zajlott (basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, dob, egyéniségfejlesztés, ének, gitár, hallásvédelem, hangszerelés, hangszerépítés, hangtechnikai ismeretek, rádiózás, stúdiózás, szerzői jogok, színpadi ismeretek, szövegírás, technológiai előadások, zenekari képzés, zeneterápia

Ebben az évben tudatosan törekedtünk arra, hogy rengeteg olyan koncertet adó és kurzust tartó fiatal előadót hívjunk meg, akik korábban táborolakóként vettek részt a Gitármánia életében. Továbbá igyekeztünk számos új szakembert is bevonni az előadói listába. Íme 30 olyan előadó akik korábbi években még nem tartottak nálunk előadást:

Köteles Leander
Gudics Martin
Pély Barna
Nagy Dávid
Kispál Balázs
Füstös Bálint
Gerendás Dani
Koczka Bence
Nóniusz Gábor
Bajnai Zsolt
Laczik Fecó
Kéri Samu
Pákai Petra
Nagy Ábel
Szebényi Dániel
Szalay Dániel
Mogyoró Kornél
Banai Szilárd
Gábor Andor "UFO"
Jozzy - Takács József
Nánási Sándor
Dorogi Péter
Pálfi József "Spulni"
Guti Melinda
The Luckies
String Theory
Éva Presszó
Aurevoir
Junkie Jack Flash
D.A.S. Trió

 

Számos beszámoló is készült az idei táborról:

Elutaztam 51 hétre (Pacziga Linda beszámolója)

http://www.musicmedia.hu/20160807_elutaztam_51_hetre

A Zenészmennyország napszámosai... (Hajdu Zoltán beszámolója)

http://www.musicmedia.hu/20160816_a_zeneszmennyorszag_napszamosai

Jerzsele Kati „zenészcsaj”, akinek megvalósulni látszódnak céljai és álmai...

http://www.musicmedia.hu/20160810_jerzsele_kati_

Továbbá a Music Media Magazin minden napról külön-külön beszámolót tett közzé Illés Norbert irásaiból:

1. http://www.musicmedia.hu/20160726_huszonharomszoros_hurra_

2. http://www.musicmedia.hu/20160727_keddre_virradora_elindult_az_ora

3. http://www.musicmedia.hu/20160728_bosegszerda

4. http://www.musicmedia.hu/20160729_csodacsutortok

5. http://www.musicmedia.hu/20160730_patent_pentek

6. http://www.musicmedia.hu/20160731_szenzacios_szombat

A tábor programjaihoz készült plakátok itt tekinthetők meg:

http://musicmedia.hu/gtmplakatok2016

A tábor egyes napjairól készült képgalériák itt tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/Gitarmania/photos/?tab=albums

2017-ben...

46 zenekar alakult az első napon és a tábor ideje alatt további 14 zenekar jött létre... így a záró napi gálakoncerten 60 zenekar adott monstre koncertet, amelyet déli 12 órakor kezdtünk és éjfélkor fejeztünk be. Ezzel fennállásunk eddigi leghatékonyabb évét tudhatjuk magunk mögött.

Természetesen a korábbi években megszokott valamennyi előadás, stúdió és előadó is ugyanazzal a hatékonysággal működött, melyek következtében minden mutatóban sikerült hozni az előző évek számadatait is.

Beszámolók a tábor napjairól:

http://musicmedia.hu/szombati-szuperlativuszok-20170731

http://musicmedia.hu/pontrol-pontra-pentek-20170730

http://musicmedia.hu/csordultig-csutrtk-20170728

http://musicmedia.hu/szertelen-szerdai-szorakozas-20170727

http://musicmedia.hu/keddi-kivansagkosar-20170726

A tábor programjaihoz készült plakátok itt tekinthetők meg:

http://musicmedia.hu/gittabplakatok2017

A tábor egyes napjairól készült képgalériák itt tekinthetők meg:

https://www.facebook.com/pg/Gitarmania/photos/?ref=page_internal

2018-ban...

25 éves lett a tábor. Rekordszámú résztvevővel vágtunk neki a szülinapi hétnek. Történetünk során első alkalommal tartottunk egész héten elektronikus zenei képzéseket és díjaztuk is a legtehetségesebbnek, legszorgalmasabbnak talált elektronikus zenei tehetséget.

A tábor második napján elképesztő számú, 65 zenekar alakult és az utolsó napi gálakoncertre 76-an iratkoztak fel. Ezzel leköröztük saját tavalyi – már akkor is illuzórikusnak tűnő – rekordunkat.

Természetesen rekordszámú fotó is készült a tábor történéseinek pillanatairól, amelyek megtekinthetők a: https://www.facebook.com/pg/Gitarmania/photos/ oldalon.

Ebben az évben nem jutott energiánk arra, hogy minden egyes napon külön posztoljuk az előző napi történéseket, így a teljes beszámoló egyetlen írásban került fel a Music Media Magazin oldalára, amely itt olvasható: http://www.musicmedia.hu/ezustlakodalom-gitarmania-modra-20180731

2019-ben...

A tábor megrendezése óta (26 éve) fogadja a határon túli zenélni és tanulni vágyókat. Az idei év mégis más volt, mint az eddigiek, mivel első alkalommal 14 fiatal teljesen ingyenesen az NKA Hangfoglaló Program támogatását élvezve vehetett részt az egész héten át tartó nagyszabású eseményen. Erdélyből heten, felvidékről négyen és vajdaságból hárman érkeztek ezzel a lehetőséggel élve, s így ebben az évben rekordszámú – összesen 39 főnyi – határon túli résztvevője volt a tábornak.

„Huszonhatodik alkalommal gyűltünk össze, hogy ünnepeljük a zenét és az alkotó kedvet, Tisztelt Olvasók, az immár két és fél éve zajló „Hangszert a kézbe” című országos vándor-hangszerkiállításnak, hangszersimogató és ismeretterjesztő eseménysorozatnak köszönhetően pedig özönlöttek az érdeklődők, ismét teltházas tábort tudhatunk magunk mögött. 360 résztvevővel, akiknek a fele idén tisztelt meg minket jelenlétével először, 90 tanárral s mintegy 140 különböző programmal, kurzussal és előadással az egy hét folyamán. Az első nap – szinte már szerénynek mondható – 55 alkalmi zenekar alakult, amelyből aztán a zárónap gáláján mégis 70 formáció mutatta meg mindazt, amit a tábor egy hetében elsajátított. Idén is más volt, mint eddig bármikor, hiszen a Gitármánia Tábor, mintha élne, évről évre változik és alkalmazkodik a változó igényekhez. Kívánom, hogy jövőre, Veletek, ugyanitt, ismét találkozhassunk, s gyarapodhassunk, tapasztalatban, lelki javakban, s élményekben gazdagodva „tanulhassunk egy hét alatt olyasmiket, ami másoknak évtizedekbe került”!

Úgy elszállt ez a hét együttlét, mintha csak tegnap keltünk volna útra. Ám ez alatt a hat nap alatt, amit együtt tölthettünk, pótolhatatlan élményekkel lettünk gazdagabbak, új barátságok, bajtársi kötelékek szövődtek, megismerhettük egymás zenei gondolkodását, kiegészíthettük ismereteinket egymás tudásával, s zenekarainkban létrehozhattunk valamit, ami több, mint bármelyikünk egyéni teljesítménye.

Illés Norbert Géza”

Beszámolók a tábor napjairól:

http://www.musicmedia.hu/kedvelem-a-keddeket-20190725

http://www.musicmedia.hu/szerdan-szarnyaltunk-20190726

http://www.musicmedia.hu/csalafinta-csabos-csutrtk-20190727

http://www.musicmedia.hu/parades-patent-pentek-20190728

http://www.musicmedia.hu/szombat-szamtalan-szebbnel-szebb-szuvenirrel-20190729

Összefoglaló beszámoló:

Varga Zsófia (Kultúra.hu) http://www.kultura.hu/evrol-evre-hazajarni?fbclid=IwAR1RCPHMmtRYmz5Hp130tafb5kV9vpbYEQTwLTR3ybO_6-rQN9kGyDVeNfQ

2020-ban...

"Minden nehezítő körülmény (COVID) ellenére, végre megrendezésre kerülhetett a huszonhetedik Gitármánia Tábor is, a jól megszokott helyen, a szolnoki Tiszaliget Turisztikai Központban, s talán éppen ezért, idén is teltházzal nyitott a rendezvény."

Írásos beszámoló és képgalériák az első nap történéseiről:

https://musicmedia.hu/huszon-hetedhet-orszagra-szolo-20200721

https://www.facebook.com/pg/Gitarmania/photos/?tab=album&album_id=10158794170668319

https://www.facebook.com/pg/Gitarmania/photos/?tab=album&album_id=10158794186148319

Írásos beszámoló és képgalériák a második nap történéseiről: https://musicmedia.hu/kedd-es-20200722

Írásos beszámoló és képgalériák a harmadik nap történéseiről: https://musicmedia.hu/szerdara-szabadon-szarnyalni-20200724

Írásos beszámoló és képgalériák a negyedik nap történéseiről: https://musicmedia.hu/csutrtki-csoda-cseppenkent-20200724

Írásos beszámoló és képgalériák a ötödik nap történéseiről: https://musicmedia.hu/penteken-produkcionkat-pallerozando-20200726

Írásos beszámoló és képgalériák a hatodik nap történéseiről: https://musicmedia.hu/szombaton-szamithattunk-szenzaciokra-20200727

2021-ben...

Minden idők legnagyobb táborán vagyunk túl amely magába foglalt három “külsős” eseményt is:
Hangszert a kézbe - Szolnok
AztaQ Tehetségkutató 
Drum-off Hungary (Nemzetközi dobos verseny döntő eseménye)

A zárónapon 107 zenei formáció mutatta be a táborban született alkotását.
Az egy hét alatt 160 előadás, foglalkozás, esemény került megtartásra, nagyjából 100 előadó által.

Képgalériák a táborról: https://www.facebook.com/Gitarmania/photos/?ref=page_internal&tab=album

Instrument Reklám ©2024 | Tel: +36309665142 • Cím: 1148 Budapest, Miskolci u. 9. Fsz/1.